A szanatórium

Sarah Pearse

Nem akarsz továbbállni.
Vagy már nem is tudsz?


A Le Sommet baljós épület, az erdőben bújik meg, vészesen meredek hegycsúcsok árnyékában, és régóta nyugtalanító szóbeszéd tárgya. Eredetileg szanatórium volt, aztán sokáig üresen állt, csak nemrég újították fel. Luxushotelt nyitottak benne, impozáns, eldugott pihenőhelyet a svájci Alpokban - márpedig ez az utolsó hely, ahová Elin Warner menni akar. Ugyan nyomozó, de jelenleg nem jár be dolgozni, úgyhogy hirtelenjében nincs jó kifogása, miért ne fogadná el a meghívást. Isaac, az öccse - akivel egyébként Elin egyáltalán nincs jóban -, itt fogja eljegyezni menyasszonyát, Laure-t.

Elin érkezésekor óriási vihar készül. Elin már eleve nyugtalan, úgy érzi, valami nincs rendben ezzel a szállodával. Másnap reggelre pedig Laure eltűnik - Elinnek az ösztöneire kell hagyatkoznia, hogy megtalálja öccse menyasszonyát. Minél több idő telik el Laure eltűnése óta, annál inkább bepánikol a vendégsereg. Elinen nagy a nyomás, hogy felmutasson valami eredményt - miközben senki sem sejti, hogy még egy nő eltűnt. Pedig ő lett volna az, aki figyelmeztethette volna a vendégeket, hogy mindenkinek veszélyben forog az élete.

4 220 Ft

Eredeti ár: 4 490 Ft

ragasztott kötött védőborítóval

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 769479
EAN: 9789635680979
Kötésmód: ragasztott kötött védőborítóval
Oldalszám: 400
Megjelenés: 2021
KSH: 4901100000
Fordító: Borbély Judit Bernadett
Nyelv: magyar
Méret (mm): 160 x 225 x 30
Kiadó: 21. Század Kiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Krimi, bűnügyi